A cukor és mi

food-823607_1280

A mi családunkban ez az egyik központi téma, ami a kisfiunk etetésével kapcsolatban fel szokott merülni. Ezért hadd kezdjem azzal, hogy elmesélem, mi hogy állunk az édesítéshez és milyen benyomásokat szereztem a babák cukros ételekkel táplálásáról.

Azt már Artúr egészen pici baba korában elhatároztuk, hogy amíg csak lehet, kitoljuk a cukorral való találkozásának időpontját. Eleinte ez persze könnyebb, mert a gyümölcspüréket és főzelékeket talán csak a „legelvetemültebb” szülőknek jut eszébe cukrozni, de ahogy megkezdődik a közös játszóterezés másokkal, vagy vinni kell valami elemózsiát a kirándulásra, már sokkal nehezebb megfelelni az elveknek. Jönnek a születésnapok, névnapok, nem beszélve a Mikulásról és más cukorfüggő ünnepekről, meg persze ott van a kánikula, amikor mindenki fagyizik. Kész túlélőpálya eljutni a 2., hát még a 3. születésnapig a no sugar szemlélettel. De nem lehetetlen!

Nem tudja, mi az a csoki

A kétéves fiammal most ott tartunk, hogy azért már találkozott cukros étellel, de még igyekszünk nagyon minimálisan tartani ezek arányát. Most épp azzal küzdünk, hogy az utcán és a plázákban hirtelen elénk ugró termékkóstoltatókat próbáljuk kivédeni. Dühítő, hogy ha meglátják, hogy gyerekkel vagyok, eleve neki nyújtják az „ajándék” Oreo-t, csokit, kólát, és legutóbb a jegeskávé-kóstolót is. Résen kell lenni, mert akármennyire is szeretném, hogy ne ilyeneket fogyasszon, ha már a kicsi ráizgult, nem tartom helyesnek kicsavarni a kezéből. Igaz, nem nagyon izgul rá, mert sokszor pont az otthoni cukormentesség miatt, nem is tudja, mi az, amit a kezébe nyomtak.

Az egyik legaranyosabb eset az volt, amikor az újságárus néni szeretettől vezérelve adott neki egy csokit, ami pénzérme külsejű. Mondta is a néni, hogy csoki, aminek én persze nem örültem, Artúr viszont nem is tudta, az mit jelent. Úgyhogy hazahozta, és szépen betette a játék pénztárgépébe a műanyag aprópénzek közé. Néhány napi fogdosás után lejött róla az alufólia, de akkor sem jött rá, hogy alatta étel, sőt édesség rejlik. Vitte Apához, hogy „javítsa meg”. Apa pedig visszaragasztotta az alufóliát rá, egy ideig most nem fog kibomlani.

kassza

A másik ilyen eset az volt, amikor a húsvéti tojáskereső ünnepségen nem tudtuk kivédeni, hogy csokitojásokat rejtsenek el a nagyobb gyerekek szülei. Haza is hozott Artúr egy kosárnyi tojást, de mivel nem tudta, mi az a csoki, csak gurítgatta, kicsomagolta, újra becsomagolta őket… Eszébe sem jutott megenni. Erről akkoriban képeket is mutattam.

Szereti a zöldségeket, gyümölcsöket

Reprezentatív felmérést nem készítettem, de megfigyelésem szerint azok a gyerekek, akik otthon nem kapnak cukrosat, később is szívesen eszik akár a nyers zöldségeket, gyümölcsöket vagy a savanyú ételeket is. Míg a korán édességet vagy cukortartalmú bármit kapó gyerekek 2-3 évesen már válogatósak, és egyre inkább csak az édeset eszik meg. Megállapításom nem tudományos kísérletek eredményein nyugszik, tehát lehet, hogy tévedek. Talán csak a szerencsés véletlenek együttállása, hogy nem csak Artúr, hanem az ismerősi körömben levő 3 ilyen, cukormentesen táplálkozó család gyerekei is nagyon szeretik a paradicsomot, a brokkolit, és a legkülönbözőbb gyümölcsöket, míg más ismerőseimnél az ellenkezőjét tapasztalom. Mindenesetre mi a cukormentes életmódot követtük eddig Artúr táplálásában, és nekünk bevált.

Nem azt mondom, hogy mindig mindent megeszik a tányérjáról. Nálunk is vannak olyan napok vagy hetek, amikor ezt vagy azt nem kéri. De olyan, amit a játszótéren is hallok, hogy egyáltalán nem eszik a gyerekek a zöldséget, gyümölcsöt, nincs. Artúr szívesen iszik bele a reggeli zöldturmixomba, szabályosan megrohamozza a piacon a paradicsomárusokat, jóízűen eszi a cseresznyét, meggyet stb.

Támogató nagyszülők

Igaz, nem tudok mindig minden szálat kézben tartani. Szerencsénk van, mert Artúr nagyszülei hozzánk hasonlóan gondolkodnak, és eszükbe sem jut édességet adni az unokájuknak. A játszótéren vagy barátainknál viszont azért időnként előkerülnek olyan nasik (keksz, ropi stb.), amiben van cukor és egyéb „huncutságok”. Ha tudom, előre jelzem, hogy ebből nem szeretnék Artúrnak adni, de ha már a kezében van és nyitja a száját, nem veszem el tőle. A tiltásban ugyanis nem hiszek, de a megelőzésben, a figyelmes és tudatos választásban igen. Tehát ilyen módon már evett cukrosat ezelőtt is, biztosan, de ügyeltem rá, hogy csak akkor történjen meg, ha nagyon muszáj, és mi sose adjunk neki.

Első találkozás a cukorral

Nálunk ez volt sokáig. Artúr életébe a cukor végül 2 éves szülinapja körül lépett be, amikor 1-2 alkalommal belenyalt a fagyimba. Korábban soha nem áhítozott utána, nyugodtan elnyalhattam úgy, hogy ő rá sem nézett. Csokival, süteménnyel is ez volt a helyzet. Külön teljes gombócot még most sem kap, és igyekszem továbbra is, amit csak lehet, cukor nélkül készíteni.

Az idei nyári kánikulában sajnos már nem tudtam elég következetes lenni, és nem venni magamnak semmit, amiben cukor van (pl. fagyi, limonádé). És most már, ha nálam látja, belekóstol. Ha pedig ízlik neki, akkor nehéz távol tartani tőle. Annak továbbra sem vagyok híve, hogy kivegyem a kezéből, amikor már majdnem a szájába vette. Ezért egy lehetőség marad: a példamutatás. Igyekszem én is a lehető legkevesebb cukrosat fogyasztani.

Na igen, fontos a szülői példa

Én elég sok édességet kaptam annak idején. Kedvencem a téli fagyi volt. Emlékszik még rá valaki? Aztán ott volt a francia drazsé, a csokik, a kekszek, a fagyi, meg a szörpök. Tinédzserkoromra kólafüggővé váltam, aztán felnőttként, amikor azt éreztem, hogy már az ereimben is cukorszirup folyik, leszoktam róla. Nagyon nehéz volt, de sikerült. Manapság már rá sem tudok nézni. Ha viszont stresszes vagyok, sajnos a mai napig édességre vágyom, és többnyire nem is tudok ellenállni neki. De igyekszem a hétköznapokban minél kevesebbet fogyasztani belőle. Kvázi függő vagyok, nem vitás, de voltak, vannak „tiszta” időszakaim. Épp ezért tudom, milyen jó (lehet) annak, aki nincs beetetve cukorral.

Én azzal a nézettel értek egyet, hogy a szülők és a nagyszülők felelőssége, hogy a gyermekeket ne szoktassák rá az édességekre, cukros ételekre, még akkor sem, ha szemlátomást örömet okoz a gyereknek. Számomra ez nem szigorú sanyargatás, hanem ugyanolyan védelem, mint ahogy nem hagyom kiszaladni az autók közé, vagy nem engedem kávét inni.

Nem szeretek betegségekkel riogatni, mert ezeket bármilyen témára rá lehet húzni, de itt meg kell jegyeznem, hogy a korai cukorbevezetés későbbi még több cukros étel fogyasztásához vezet, és gyerekeknél gyakran előfordul, hogy szinte kizárólag édes ételek iránt éreznek étvágyat. Ez hozzájárulhat a későbbi elhízáshoz, valamint betegségek kialakulásához. Arról nem is beszélve, hogy a cukor roncsolja a fogakat.

Közösségben

Attól tartok, hogy ha bravúros anyuka és apuka megoldotta, hogy 3 éves koráig ne, vagy csak nagyon keveset kapjon cukrosat a gyerek, akkor jön az óvoda és a hivatalos tukmálás. A túró rudis, kakaós csigás, hetente-kéthetente szülinapi tortás, tejbegrízes időszak. Azt hiszem, ezt el kell fogadnunk valamennyire, bár azért igyekszünk olyan óvodát választani Artúrnak, ahol az egészséges étkezés is szerepel a nevelési elvek között, nem csak a nyelvoktatás vagy a táncórák. Sőt, utóbbiakról szívesen le is mondanánk az előbbi kedvéért. Ha pedig az óvoda nem fordít erre figyelmet, legalább legyen megoldható, így vagy úgy. Találtunk már ilyet, és ha lesz élesben is tapasztalatunk, írni fogok róla.

Hű, de előre szaladtam, igaz? A közösségbe járó gyerekek egészséges étkezése is egy szép nagy téma, majd erről is írok külön, de most maradjunk még a bébiételeknél és a cukornál.

 

 

Kattints a folytatásért!

 

 

8 thoughts on “A cukor és mi

  1. Kedves Anikó!
    Nagyon tetszik az írásod, én is hasonló elvek mentén nevelem a 14 hónapos Kislányom. Viszont sajnos nálunk a tágabb család kevésbé támogató, mondjuk úgy, hogy egyelőre tolerálják a dolgot, de azért sajnálkoznak is, hogy szegény gyerektől “megvonjuk” az édességeket. Ezen az sem változtat, hogy a fél család cukorbeteg vagy súlyproblémákkal küzd, és én is cukorbeteg voltam a terhességem alatt. A Kislányom anyatejes, és csak mostanában kezdett érdeklődni az evés iránt, viszont most már azt akarja enni, amit mi. Amíg szűk családi körben vagyunk, ez nem probléma, mert mi könnyedén kiiktatjuk az egészségtelen ételeket, viszont már előre aggódom a “cukorfüggő ünnepek” miatt, amikor együtt fog étkezni a tágabb család. Van valami tipped, hogy mit lehet ilyenkor tenni? Köszönöm előre is!

  2. Kedves Zsófi!
    Ez tényleg nehéz helyzet. Eszembe jutott néhány dolog, hogy mit tudsz tenni. Pl. atvallalhatod a sutikeszitest Karácsonyra, és valami finom cukormentes édességgel rukkolsz élő. Vagy tartod magad az elveidhez és konfrontalodsz a családoddal, határozottan megkérve őket, hogy pl. a sütit akkor egyétek meg, amikor a kislanyod alszik, vagy egyaltalan ne legyen iden sütemény. De azt is választhatod, hogy ha tudod elore, mi lesz az édesség, elkeszited a kicsinek kulon annak a bababarat verzióját. Ez mind melós, tudom. En viszont a helyedben inkabb hagynám, egyszer-ketszer nem lesz semmi gond, ha fogyaszt par falatot egy cukros tortabol. A kicsik ugysem esznek még meg ilyenkor egy egesz szeletet. Aztán hazamentek, es otthon ugyanugy taplalod őt, mint elotte. Szerintem egy-egy ilyen nap belefér, csak arra kell vigyázni, hogy ne legyen egyre gyakoribb. Szerintem az a legfontosabb, hogy toled es az apukajatol jo peldat lásson. A tobbin meg ne aggódj sokat. 🙂 Ha tudsz rajta változtatni, akkor probald meg, ha nem, akkor meg jobb elengedni. Nem könnyű, tudom. Sok sikert! 🙂 Köszi, hogy írtál.

  3. Kedves Zsófi!
    Szeretném megemlíteni ha megengeded a másik oldalt is. Nekem anyukám tett cukrot az ételembe amikor pici baba voltam, sőt tehéntejet is kaptam 3-4 hónapos koromtól természetesen házit kamilla teával hígítva. Ő csak azt mondja hogy igyekezett jóízűen elkészíteni az ételeket nem túlzásokba esve. Kaptam édességet is mégis szeretem a zöldségeket, felnőttként igyekszem odafigyelni mit eszünk, mik az összetevők. És idáig hál istennek nem volt egészségügyi problémám.
    Kislányomnál én is hozzád hasonlóan kezdtem a hozzátáplálást sikertelenül. A zöldségeket egyáltalán nem akarta enni csak a gyümölcsöt, bármennyire is szerettem volna. Az egész hozzátáplálás rémálom volt, keveset evett, nagyon lassan növekedett a súlya, válogatós volt és az is maradt a mai napig pedig nem engedtem anyukámnak hogy tegyen egy picike cukrot vagy sót az ételbe, tiltakoztam a tehéntej ellen 1-1,5 éves korig, az édességek bekorlátozása miatt szemrehányásokat tett a család hogy most mi baja lesz egy kis túró ruditól stb.
    Most megszületett a kisfiam, ő is anyatejes, mint a lányom, nála is fél éves korban kezdtem a hozzátáplálást és ő is nehéz eset, de nála már igyekszem nem görcsölni, nem veszem ilyen szigorúan, mert szerintem ez típus kérdése. Én mindent megevő gyerek voltam és felnőtt vagyok, a férjem és a gyerekeim nagyon válogatósak. Ránézésre állapítják meg hogy megeszik e vagy sem.
    Ahhoz viszont ragaszkodom, hogy cukorka, nyalóka, vattacukor, színezékes, ízfokozós, mű dolgok nálunk szóba se jöhetnek, kislányom már 7 éves és tudatosan vissza is utasítja ezeket.
    Remélhetőleg a kezdeti nehézségek után nyitott felnőtté válnak a gyerekeink, látva hogy válogatós apjuk is megváltozott táplálkozását illletően.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.