A legfontosabb alapanyag: az anyai ösztön

labiko 840x560

Kevéssel a kisfiam születése után tagjává váltam egy internetes közösségnek, ahol hasonló korú gyerekek anyukái nyújtottak támaszt egymásnak mindenféle témában, a baby blues-tól kezdve a szoptatási nehézségeken át akár a kicsik első cipőinek kiválasztásáig. Segítettük egymást, ahogy csak tudtuk, és szerintem mindannyiunknak nagyon jól is jött ennek a körnek a támogatása. Viszont azt vettem észre, hogy másokban is sok megválaszolatlan kérdés merült fel, vagy éppen egymásnak ellentmondó információkat kaptak, és ők is nehezen igazodtak el bizonyos témákban. Elsősorban a hozzátáplálásban, legalábbis számomra ez volt a legfontosabb, mivel a férjemmel több éve nagy súlyt fektetünk a minőségi étkezésre, és a gyermekünket is a lehető legjobb ételekkel szerettük volna táplálni.

Ennek az online közösségnek mindenféle tagja volt: aggódós és laza, idegeskedő és mindig türelmes, precíz és szétszórt stb. Szerettünk volna segíteni egymásnak, de a bölcsek köve nem lapult ott egyikünk zsebében sem. Úgyhogy minden egyes apró kérdésben összeírtuk, melyikünk milyen információnak van birtokában, és ebből okoskodtuk ki, hogy mit hogyan kellene csinálnunk. Persze figyeltünk közben a szakemberekre, és olvastuk az ismert könyveket is.

Miközben aktív résztvevője voltam az eszmecseréknek, jegyzeteltem is. Összeírtam azokat a kérdésköröket, amik többünknél is felmerültek, és nem találtuk meg rájuk pikk-pakk a megfelelő választ. Ezeket is végig fogom venni a bejegyzéseimben, azzal a szándékkal, hogy segítsek a hasonlóan tanácstalan szülőknek eligazodni az információk útvesztőjében.

Az én helyzetem több szempontból is nehezebb volt, de elsősorban azért, mert sajnos nem sokáig szoptattam, és a többiek még javában ciciztették a kicsiket, miközben én már megkezdtem Artúr hozzátáplálását. Kicsit korainak tartottam 4 és fél hónaposan, de a gyermekorvosunk és a védőnő egyhangúlag emellett érveltek, így beadtam a derekamat. Úgy voltam vele, hogy a gyártósoron készült, művi tápszernél némi természetes táplálék csak jobb lehet. Persze ekkor még csak mikroszkóppal alig látható mennyiségekről volt szó, egy kávéskanálnyi almaléről, és mellette nagyobb mennyiségű tápszerről. A hozzátáplálás témakörében tehát ebben az internetes közösségben szinte én törtem az utat, nem volt igazán kire hagyatkoznom. Mindenkit meghallgattam, de most már bevallhatom, hogy egy belső hang szüntelenül és határozottan dünnyögte a magáét. Természetesen „ő” is változott, fejlődött a beszélgetések és az olvasmányaim alapján, de makacsul tartotta is magát az elveihez, amik tulajdonképpen az én lelki sugallataim voltak. S mivel a gyereknevelésben eddig a legjobb tanácsnak az bizonyult, hogy ne hallgassak senkire, csak a saját megérzéseimre, végül mindig ez a belső hang „győzött”. Ma már tudom, jól tettem, hogy hallgattam rá.

Ezért téged is arra biztatlak, hogy ne hallgass senkire (rám se), csak figyelj, lesd el, ami tetszik, és gyarapodj általa!

Félreértés ne essék, miközben a belső hangomra figyeltem, nem hazárdíroztam a gyerek egészségével, nem kísérletezgettem a saját fejem után menve, hanem böngésztem a szakirodalmat, figyeltem az egészségügyi dolgozók véleményére, és kerestem a hasonló nézetekkel, hasonló helyzetben levő emberek társaságát. Ám a végső döntést mindig én hoztam meg.

Tehát én az anyai ösztön működésében hiszek, de nem az alulinformáltságban!

Ezért szeretném, ha írásaim tényleg hasznosak, és – mivel tudom, hogy neked is kevés a szabadidőd – könnyen átláthatóak lennének. Azoknál a témáknál pedig, ahol szükségesnek érzem, szakembereket is be szeretnék vonni. Időnként csak egy-egy kérdés, máskor egy egész interjú erejéig.

Azonban hadd mondjam el, hogy a könyvek, az internetes információforrások és az egészségügyi dolgozók tanácsai közé borulva az egyik legfontosabb tapasztalat, amit szereztem, hogy egy anyának leginkább a saját önbizalmát kell megtalálnia. Addig motoszkál csak benned, hogy el vagy veszve és talán nem a megfelelőt adod a gyermekednek, amíg magadban nem érzed az erőt ahhoz, hogy mindent átláss és „jól” csinálj. Ez nem superhero képességet jelent. Csak annyit, hogy higgy magadban. Tudd, mit kell elengedned, mi az, amin nem érdemes aggódnod tovább, és mi az, ami viszont igazán fontos, és amiben szuperül tudsz működni.

Ha tudok segíteni abban, hogy ezt megtaláld magadban, már nem hiába kezdtem bele ebbe a blogba. Ha ez a magabiztosság megvan, minden információ is a helyére fog kerülni, hidd el!

(Fotó: Szuzi és a Naplopók)

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.