A mindenre jó asztalkánk

asztalka_kiemelt

Ismered a mesében az okoska botocskát, a minden bajból kihúzócskát? No, mi most megtaláltuk a mindenre jó asztalkát. A történet onnan kezdődik, hogy Artúr nincs el túl sokáig egyedül. Nagyon ritka, hogy valamivel eljátszogat anélkül, hogy a mi társaságunkat is igényelné hozzá, hát még az, hogy ezt hosszú percekig tegye. Ezért aztán, ha valamit szeretnék megcsinálni, elvégezni mellette, előre ki kell fundálnom, hogyan vonjam bele őt is úgy, hogy közben azért haladjak és a végeredmény is sikeres legyen. Az együtt főzés jó móka, de azért elég nagy trutyival jár egy ilyen zsivány kópé mellett. A nagyszülőknél ott a csodás kert, de mindig vannak tiltott részek, ne lépj ide, ne húzd ki azt, ne hordd át a földet amoda… és hát Artúrt persze mindig az izgatja legjobban, ami tilos. 

Az eléggé energiaszívó helyzetet egy műanyag asztalka változtatta meg. Őszintén megmondom, elsőre, de még másodikra sem tetszett. A férjem design-érzékenyre nevelt ismeretségünk hosszú évei alatt, ebből kifolyólag a kimondottan gyerekeknek készült bútorok általában csak az Ikeában okoznak kellemes látványt, a színes, műanyag, “gyerekgagyi” verziókat messze elkerültük… de az érzés kölcsönös lehetett, mert ők is minket. Aztán valahogy mégis ide került hozzánk ez a kis asztalka, és napról napra egyre jobban megszerettem. Hogy miért? Mert nagyon praktikus, sok dologra jó, és – ami elképesztő – azt vettem észre, hogy egyre több dologgal le tudja magát foglalni a fiam úgy, hogy közben én sem kapok agyvérzést pl. az okozott kosztól.

Mutatom, mi mindenre használtuk már:

  1. Rajzolni – Jó, tudom, ez alap egy asztal esetében, ezért le sem fotóztam.
  2. Enni, inni – Eléri, nem kell leadnom, felmásznia, nem borítja magára,  amikor belenéz a pohárba, hogy üres-e.
    eszik
  3. asztalka_iszikFőzni rajta, azaz benne – Na wow, ez már önmagában megéri az árát. Az asztalka lapját ugyanis egyetlen mozdulattal le lehet emelni, és a mélyített részben a gyermek tud öntögetni, méricskélni, vajazni, lisztezni, gyúrni. Még ha kiborul, akkor se borul ki. A végén csak kitörlöm vagy kiporszívózom az asztalt, és kész.
    asztalka_fozDSC_2091
  4. asztalka_foz2Kertészkedni – Artúr segített palántázni, cserepeket megtölteni virágfölddel, a föld pedig a kis asztalon belül maradt. Ezek születtek a munkájából:
    ultetes
  5. Homokozni – Kivittük a kertbe, megtöltöttük salakkal, virágfölddel vagy homokkal, és a gyerek ránk se nézett másfél óráig. Túrt, emelt, lapátolt, markolt, paskolt és alagutat fúrt. Ha elkezdtem fázni, bementem, és a konyhaablakon keresztül tartottam szemmel. Megváltás! Nyáron jöhet a vízzel megtöltés, kishajók, halacskák, vízimalom, tejfölös pohárral öntögetés.
    asztalka_homokozo
  6. Legózni – Az asztalkához tartozó asztallap egyik oldala sima, a másik fele viszont Legó alaplap. A Duploval is kompatibilis, úgyhogy ilyen fantáziadúsakat lehet rá építeni.
    asztalka_legoz

Hogy megéri-e?

Unokahúgom és férje, akik kétgyerekes szülők, minden játék árát abban mérik, mennyi ideig van el vele a gyerek. A férj felhívja a feleségét: “Van itt ez az izé, 3000 Ft, és 6 percig lesz el vele naponta. Megvegyem?”
Ezt az elvet követve a Tega Baby asztalka többszörösen megtérül. 🙂

(Ha nem tudod, hogy kerül egy eddig hozzátáplálással foglalkozó blogba ez a bejegyzés, olvasd el az előző bejegyzésemet, és mindenre fény derül!)

 

 

One thought on “A mindenre jó asztalkánk

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.