Még egy kis BLW – egy édesanya tapasztalatai

IMG_4327

Az oldal statisztikája szerint eddigi cikkeim közül az előző, BLW-s interjúmra voltatok a legtöbben kíváncsiak. Már amúgy is készültem a témában egy plusz írással, de ez megerősített, hogy ha valami kívül esik az én tapasztalataimon, azt attól még szerepeltessem itt, mert lehet, hogy újat vagy legalábbis érdekeset mutatok vele másoknak.

Körbekérdeztem az ismerősi körömben, és kiderült, hogy egyetlen anyuka, Rémán Gyöngyi alkalmazta kisfia hozzátáplálásánál a BLW-t, és szívesen megosztaná a Bébispenót olvasóival is tapasztalatait. Aki az előző BLW-tanácsadói interjút végigolvasta, annak csak kevés újat fog adni ez a mostani írás, azért teszem mégis közzé, mert véleményem szerint Gyöngyi szavai megerősítik Vivienne Agrillo szavait. Miért? Mert Vivienne olasz minta alapján Magyarországon valósítja meg a BLW-t gyermekeivel, míg Rémán Gyöngyi Angliában élő magyar anyukaként teszi mindezt, az angol szakirodalom, útmutatások és tapasztalatok alapján. Az, hogy ők mindketten szinte ugyanazt mesélték nekem erről az itthon még kevésbé gyakorolt módszerről, talán biztonságot adhat azoknak is, akik szimpatizálnak a BLW-vel, de még nem éreznek elég bátorságot magukban, hogy bele is kezdjenek. Vagy azoknak, akik még nem döntötték el, hogy a szülő kontrollálta pépes vagy a baba vezette darabos ételek mellett tegyék-e le a voksukat.

Íme, Gyöngyi tapasztalatai a BLW-ről:

gyongyireman

Rémán Gyöngyi és kisfia, Ben

„Amikor a kisfiam, Ben kb. 5 hónapos volt, jelentkeztem egy helyi (angliai) védőnők által tartott 3 alkalmas “tanfolyamra”. A szilárd étel bevezetése babáknak volt a címe. Rendkívül hasznosnak találtam, sokat tanultam az ételekről, a vitaminokról, recepteket és kóstolót is kaptunk mi, anyukák és a babák is. Ezen a tanfolyamon határoztam el, hogy ezt az elvet szeretném követni, amelyet Baby led weaningnek, magyarul baba vezette hozzátáplálásnak neveznek. Szerencsére a férjemmel egyetértettünk a szilárd ételek bevezetésének módját illetően, hiszen mi nagyjából mindenben, így ebben is a gyermek igényeit követjük. A BLW nekünk ezért egyszerű és nagyszerű.

 

A baba 6 hónapos kora körül kezd el ismerkedni az étellel. Gyakorlatilag bármit megehet rögtön az elején, de azért vannak bizonyos szabályok, amiket érdemes betartani. Pl. a mogyoróféléket elkerülni legalább egy éves korig stb. A lényege, hogy mi csak odakészítjük a baba elé az ételt, és ő magától megeszi, amit kíván és szeret. Mindenből annyit, amennyit ő szeretne.

 

Mi egy hónapig csak nagyon alap dolgokat adtunk, pl. almát, körtét, banánt, főtt répát, de sokan egyszerűen belevágnak egyből a közepébe, és a vasárnapi ebédet kínálják a 6 hónapos kisbabának is. Egy kicsit később mi is így tettünk.

 

Mindent cukor és só nélkül készítek, úgyhogy ehette bátran Ben is. A lényeg, hogy úgy kell kínálni a gyermeket, hogy maga el tudja fogyasztani, pl. ujjnyi méretű darabokra vágni az ételt, hogy meg tudja ragadni és betaláljon vele a szájába. Ha szemes ételt választunk, pl. szőlőt, azt érdemes ketté vágva tálalni. De a BLW nem csupán “fingerfood”, azaz ujjnyi falatkák. A pépes, leveses ételekből is érdemes kínálni, ha azt eszik a család. Ilyen pl. a krumplipüré, a levesek, főzelékek.

 

Igaz, hogy a BLW nagy koszolással jár, de mint minden, ez is időszakos. Ki lehet bírni. Amire oda kell figyelni, az a fulladás, félrenyelés, hiszen darabosakat esznek, természetes, hogy félremegy időnként a falat. Nekünk a tanfolyamon megtanították azt is, mi a teendő ilyenkor. Először is, ha köhög, az jó jel, majd felköhögi magának a félrement ételt. Ilyenkor szemkontaktust létesítünk a babával és imitáljuk mi is a köhögést. Ben most 22 hónapos, de továbbra is ugyanúgy keresi a tekintetem, ha köhögnie kell. A fulladás már komolyabb, de kezelhető. A kulcsa az, hogy maradjunk nyugodtak.”

(A fenti nagy kép forrása: Flickr/Gail)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.