Interjú egy anyával: “A változást bárhol el lehet kezdeni, és minden kis lépés számít”

Adorjan Eva

Adorján Évára többször is felfigyeltem több száz, illetve több ezer ember között, olyan egyéni kisugárzása van. A szombati biopiac forgatagában épp úgy megakad rajta az ember szeme, mint a 13 ezer taggal működő Facebook-csoportban. Hogy az egészséges táplálkozás, a gyereknevelés vagy a környezetvédelem volt-e az első téma, amiről elkezdtünk privátban is beszélgetni, arra már nem is emlékszem. Csak arra, hogy bármit ír vagy mond, gyakran kapom magam bólogatáson. 

Éva környezetbarát, hulladékmentes háztartás vezetésére törekszik, s mindjárt elmeséli, hogyan oldja ezt meg a XXI. század Budapestjén.

unnamed (1)Környezetbarát életmódot folytatsz. Mit jelent ez?

Törekszünk minden téren a fenntarthatóságra. Talán a háztartási tisztítószerek kiiktatásával kezdődött, meg a vegasággal. Azóta szépen morzsolódnak le a fölösleges dolgok. Bio mosószerrel és mosogatószerrel mosunk, éppen készülök valami csomagolásmentesre váltani. Kevés kozmetikumot használunk, azokat többnyire én keverem: 2-3 féle krém, dezodor, fogkrém, szappan, ennyi. Mosható pelenkát használtunk, de az EC (Elimination Communication, a pelenkamentes módszer, ahol a babát megfigyeljük és a jelzéseiből következtetünk arra, hogy pisilnie, kakilnia kell.- szerk.) miatt a mosás is jóval kevesebb volt. Én pedig mosható betétre és intimkehelyre váltottam. Emellett igyekszünk felelősen gazdálkodni mindenféle energiával.

Milyen számodra a környezetbarát háztartás? 

Az idea az, hogy vidéken élünk, fenntartható energiaforrásokat használva, megtermelve sok mindent, amit pedig veszünk azt lehetőleg közelről, hulladékmentesen. Komposztálunk és sokáig használjuk a kütyüinket, eszközeinket. Szerintem rengeteg fölösleges dolgot használunk vagy veszünk meg, mi emberek, csak azért, mert lehet kapni. Ez viszont azt is jelenti, hogy csomó mindenen valójában nem lemondás változtatni, hanem éppenséggel egyszerűbb lesz az élet. Ez a városban is így van. A változást pedig bárhol el lehet kezdeni, és minden kis lépés számít.

Granolaszeletek Éva Egészséges finomságok c. könyvéből

Granolaszeletek Éva Egészséges finomságok c. könyvéből

Hol és hogyan vásárolsz, milyen szempontok alapján hozol vásárlói döntéseket?

Amit csak tudunk, a MOM biopiacon vásárolunk. A környezet és a saját egészségünk ebben a döntésben ugyanannyira szempont, de fontos a megfizethetőség is: nyáron olcsóbban jövünk ki, mint ha közértben vásárolnánk ugyanezt. Télen sajnos kompromisszumokat kötünk, a piaci kínálat mellett veszünk narancsot, hurmát, néha banánt is, mert nagy részben gyümölcsön élünk. Kész dolgokat ritkán vásárolunk, mert csomagolásmentes, finomabb, olcsóbb és egészségesebb, amit mi készítünk. Ennek ellenére átlag napi fél-1 óra alatt letudom a konyhai teendőket (reggeli-ebéd-vacsora), szóval nem lettem házi rabszolga a tudatos életmód miatt.

Szerinted mire kellene figyelnünk nekünk is?

Szerintem arra, hogy mi mindenre nincs igazából szükségünk, vagyis arra hogy valójában mire van: lelki egyensúlyra, kapcsolódásra másokhoz, alvásra, friss levegőre, mozgásra. Ezeket hajlamosak vagyunk olyan fogyasztási cikkekkel pótolni, amitől a reklámok szerint boldogabbak, emberebbek, akármicsodábbak leszünk.

Hogy neveled a kisfiadat a környezetvédelemre?unnamed (5)

Hiteles és vonzó példa szeretnék lenni a számára, és azon vagyok, hogy az életmódunk számára izgalmas, kielégítő és biztonságos legyen.

Hogyan befolyásolja ez a szemlélet a családod étkezését? Milyen elvek alapján táplálod a kisfiadat?

Vegánok vagyunk környezettudatossági, etikai és egészségügyi okokból. Nagyon sok gyümölcsöt és nyers zöldséget eszünk, amit főzünk, az nagyon egyszerű, friss, szezonális és elég széles palettáról kerül a konyhába. Tudatosan állítom össze az ételeinket, figyelek rá, hogy minden tápanyaghoz megfelelő mennyiségben hozzájussunk. A fiam a nagyszüleinél néha eszik tojást vagy húst, tejet érzékenység miatt nem. Igyekszem ezeket a helyzeteket elkerülni, de úgy gondolom, hogy ezen a téren is a hiteles példával használok a legtöbbet, azzal, ha számára vonzó és természetes dolog lesz az önmagára és a környezetére való odafigyelés.

Rozmaringos-mákos pite Adorján Éva: Egészséges finomságok című szakácskönyvéből

Rozmaringos-mákos pite Adorján Éva: Egészséges finomságok című szakácskönyvéből

Amikor felkértelek az interjúra, azt mondtad, csak néhány heted van, hogy megcsináljuk, mert aztán indultok Spanyolországba, nem egy pár hetes üdülésre. Mesélnél erről bővebben?

Egy ösztöndíjat pályáztam meg fél évre. Egy közösségben fogok tevékenykedni és művészetterápiás csoportot szervezni, vezetni. A közösségi létforma, közösségben való gondolkodás egyébként alap eleme a fenntarthatóságnak. 6 éve, amikor hátizsákkal jártam Spanyolországot fél évig, kinyílt előttem a világ, átíródott bennem nagyon sok minden, mert egyszerűen hiteles volt az, amivel találkoztam. Másként kell gondolkozzunk, és másként kell elkezdjünk viszonyulni egymáshoz, újra kell írni a mintáinkat, hogy élhetőbb és élvezhetőbb világban élhessünk. Ehhez pedig egy méretes lökést tud adni, ha az ember kiszakítja magát abból a környezetből, amiben minden ugyanazok szerint a játszmák szerint történik újra és újra. Most nem csak ideákra gondolok meg szent célokra, a saját életemben is akkor tudok előbbre lépni, ha felszabadítom az agyamban lekövesedett dolgokat. Mindegy egyébként, hogy honnan közelítem meg, ez a jó a fenntarthatóságban is: ami nekem (valóban) jó, az jó a környezetnek, és viszont. Win-win.

* * *

 

Éva weboldalát itt tudod elérni, utazásáról és a művészetterápiáról blogot is ír: http://labirinda.com/
A beszélgetésünk óta családjával nekiindult egy lakókocsival Spanyolországnak, ezeket a képeket már az útról küldte:

26543333_10215761822425035_1344624834_o

26540005_10215761822785044_317395173_o

26544013_10215761821945023_2030598864_o

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.