Interjú egy anyával – Lappföldön még a mosogatószer is áfonyaillatú

Franciska kiemelet

A miniinterjú sorozat önálló életre kelt. Egyrészt egyre inkább világjáró interjúsorozattá válik, eredeti szándékom ellenére, másrészt a mini jelzőt kinőtte már, hiszen nem 2-3 mondatos válaszokat kapok, hanem szerencsére hosszú történeteket és részletes beavatást. Így történt ez most is, amikor Donászi Franciskát kérdezgettem, aki 4 éve él Finnországban finn férjével. Kisfiuk, Misha 11 hónapos, ott született Lappföldön. 

Milyen elveket vallasz, milyen utat követsz a gyereked/családod étrendje összeállításánál?

Mi tudatosan készültünk a gyerekvállalásra, akkor kezdtünk el odafigyelni arra, hogy mit eszünk. A szélsőségektől tartózkodunk, nem vagyunk semmilyen “mentes” étkezésnek a híve. Főként fehér húst és sok zöldséget eszünk. A kisfiam tejfehérje-allergiás. Ez még nem okoz nagy problémát, mivel főként szószokat eszik. Remélem, hogy a szigorú diétának köszönhetően idővel kinövi majd az allergiát.

Be kell valljam, hogy a mi családunkban a főzés nem az én feladatom. Én leginkább csak a fiamnak főzök.

Mi alakította úgy, hogy nem te főzöl a családra?

Engem a főzés soha nem érdekelt. Szerintem csak azért tanultam meg, mert a fősulin kollégista voltam, és egy évnél tovább nem bírtam párizsis zsemlén meg kakaón. A férjem ellenben már kamaszkorában önellátó lett, nem esett nehezére az ételkészítés.

A mi családunkban munkamegosztás van. Mint ahogyan a gyerek körüli teendőket, ugyanúgy a házimunkát is beosztjuk a férjemmel. Mivel nekem teher a mindennapos főzés, ő meg szívesen csinálja, ezért ez a feladat neki jutott. Inkább kuktáskodom, és csak akkor főzök, ha megkívánok valamit. Másrészt a családi béke megőrzése miatt is sokkal praktikusabb ez így. Én a receptet egyfajta kiindulási pontnak tekintem. Ő még a tésztás zacskó hátulján is elolvassa a leírást és aszerint készíti a rakott makarónit. Míg én fenntartások nélkül megeszem a főztjét, ő mindig gyanakvással fogadja, ha összeütök valamit. Kb. fél perc alatt kiderül, hogy csak érzésből dobálom össze a hozzávalókat, vagy olyan ízeket keverek össze, amiket szerinte “nem lehet”, és máris kész a vita. A múltkor lencselevest főztem. Megkérdezte, mennyi babérlevelet tettem bele, merthogy nem szereti. Mondom, kettőt-hármat. Csak az íze miatt. Erre odaállt a lábas fölé és elkezdte megszámolni. Amikor hatig jutott, elzavartam.

Miben más a finn hozzátáplálási ajánlás, mint a magyar?

Amikor elkezdtük a hozzátáplálást, az otthon népszerű pépek helyett én babáknak való zabkását adtam neki gyümölccsel. Itt a különféle kásák reggelire nagyon népszerűek, szinte mindenki eszi. Otthon az alma, meggy, őszibarack, körte szerepel a babák első gyümölcsei között. Mi is almával kezdtünk, de Misunak egyáltalán nem ízlett, úgyhogy azt gyorsan ugrottuk.

Télen, amikor kóstolgatni kezdett, egyébként sem volt semmilyen gyümölcsnek szezonja, így aztán üveges gyümölcsszószt kapott. Az áfonyás lett a kedvence és azt vettem észre, hogy a bogyósok jobban ízlettek neki. Így inkább áfonyát, vörös áfonyát, csipkebogyót kapott.

Itt amúgy nem gyümölccsel, hanem sárgarépával, édesburgonyával kezdik a hozzátáplálást. Ellenben céklát csak egy éves kor után adnak, sütőtököt babáknak egyáltalán nem. Nem tudok róla, hogy lenne ennek különösebb oka. Egyszerűen csak itt nem szokás. Itt nem is lehet kapni sütőtökös bébiételt. Van viszont lazacos és rénszarvas húsos. Ezeket Misha is szereti. Szerencsém van, mert Misha egyelőre nem válogat és jó étvággyal eszik. Sokféle zöldséget, sokféle ízt adok neki és bízom benne, hogy ezeket nagyobb korában is szeretni fogja. Igyekszem úgy alakítani az ízlését és az étkezési szokásait, hogy az a lehető legegészségesebb legyen. Illetve úgy, hogy az passzoljon az itt megszokotthoz, elvégre Finnországban élünk. Aztán persze jönnek majd a Magyarországon megszokott ételek is.

Egyelőre nincs cukor, vizet iszik vagy Rooibos teát és szeretném majd a nassolást is, amennyire lehet, elhalasztani. Édesség kérdésben egyébként egyelőre nem vagyunk egy nevezőn a férjemmel. Itt ugyanis az a szokás, hogy a gyerekek hétközben nem kapnak édességet. Szombaton van az édesség nap, akkor viszont annyit ehetnek, amennyit akarnak. Én ezt kártékonyabbnak tartom annál, mintha mondjuk naponta eszik valaki egy szelet csokit. A mértékletességre szeretném megtanítani a fiamat, arra, hogy találja meg az egyensúlyt az étkezésben. Meglátjuk majd, hogy mire megyünk a gyakorlatban.

Franciska szurt

Mekkora hatással van a finn gasztronómia, hagyományok és alapanyagok a ti főztötökre? Érzed a magyar-finn rokonságnak bármi nyomát a gasztronómiában?

A férjem évekig élt külföldön és az én családom sem az a hagyománykövető fajta. Ez a gasztronómiai kozmopolitizmus évekig jellemezte a konyhánkat. Azóta változott a helyzet, amióta Lappföldre költöztünk. Akkor kezdtünk el rénszarvashúst enni, lazacot, húsok mellé bogyós gyümölcsökből készült szószt. Felvettünk néhány tradicionálisnak mondható finn ételt is a menüre.

Amennyire én látom, a finn és a magyar konyha homlokegyenest eltérő. Mi magyarok szeretjük a nehéz, zsíros, fűszeres ételeket. A finn ételek egyszerűek, kevésbé fűszeresek és nem zsírosak. Szerencsém van, mert gond nélkül átálltam, szeretem a könnyű finn fogásokat. Amíg Magyarországon éltünk, én is sok fűszereset, zsírosat, tejfölöset ettem, amitől aztán rendre fájt az epém. Amióta Finnországban élünk, sok mindenben változtattunk, azóta sokkal jobban érzem magam. Otthon fehér kenyeret sütünk, itt viszont a rozskenyér és a különféle barna kenyerek mennek. Otthon sok disznóhúst eszünk, mi itt inkább szárnyast, halakat, illetve marhahúst. A finn gasztronómiát akkor érti meg igazán az ember, ha belegondol abba, hogy itt az emberek javarészt nagyon szegény földművesek voltak, akik sokszor éheztek. Egyrészt azért, mert vagy svéd, vagy orosz elnyomás alatt éltek, másrészt meg azért, mert az itteni éghajlaton lényegesen kevesebb minden terem meg, mint például Magyarországon. Ezért fogyasztanak barna kenyeret, krumplit és a különféle gyökérnövényeknek is nagy keletje van.

Mit tapasztalsz, ha betérsz egy finn élelmiszerboltba?

Alapvető különbség a két ország között, hogy a finn boltokban árult élelmiszer nagyon jó minőségű. Isteni finomak a tejtermékek, a pékáru, a húsok, van sokféle zöldség. Nem kell állandóan résen lenni, hogy lejárt-e a hús szavatossága, mennyire vizes a tej vagy felfújt-e a zsemle. Szimpatikus az is, hogy sok a laktózmentes, gluténmentes termék, széles a választék. Plusz ezeknek a termékeknek az ára nem, vagy csak kevéssé tér el a nem mentes termékekétől. Egyre népszerűbb a vegán táplálkozás is, több vegán terméket látok a boltok polcain.

Kicsit elkanyarodtam a gasztronómiától, de azt szerettem volna kihozni ebből, hogy azzal főzünk, amit a boltban kapni, és ezek az alapanyagok az otthonitól igen eltérő minőségűek. Könnyű itt egészségesen táplálkozni, és ezt nagyon szeretem.

20170801_101658

Van valami különleges finn étel vagy különös táplálkozási szokás, amiről mesélnél a Bébispenót olvasóinak? 

Nekem az ebéd dél és 2 óra közé esik, a vacsora meg mondjuk este 7 körül. Ehhez képest itt vannak, akik már délelőtt 11 körül ebédelnek, délután 4-5 körül esznek meleget, aztán este még szendvicset.

Ami magyar szemmel talán még különös lehet, hogy itt  a főtt ételhez sokszor esznek szendvicset. Megkenik a rozskenyeret egy kis vajjal és van, hogy kerül rá felvágott is. A finn halleves mellé például szendvics dukál. Ezt nem tudtam megszokni.

Nagyon népszerűek a bogyós gyümölcsök is, illetve az ebből készült szósz, lekvár, gyümölcslé, jégkrém… Azon szoktam nevetni, hogy itt még a mosogatószer is áfonyaillatú.

Mi volt számodra a legfurcsább finn gasztronómiai élmény? 

A finn konyhával különösen megrázó találkozásom nem volt. Lehet, hogy azért, mert nincs a közelünkben senki, aki az igazi hagyományos finn konyhát vinné, így azt nem ismerem annyira. Egyszer voltunk egy ballagási ünnepségen az egyik barátunknál. Előtte mesélte, hogy hol készíttetik a tortát és hogy milyen finom lesz. Már előre csorgattam a nyálam. Az ünnepség után izgatottan kerestem a tortát, de nem találtam sehol. Kiderült, hogy nem csokitorta készült, hanem szendvicstorta… Szendvicsnek finom volt, de leírhatatlan a csalódottság, amit éreztem!

Ilyenekre emlékszem még, hogy eleinte az nagyon furcsa volt, hogy itt kebabhúst, fokhagymát meg kéksajtot (is) tesznek a pizzára. Az első időkben totál meg voltam ütközve ezen. Nekem a kebab a gyrosba való, a kéksajt meg mondjuk bor mellé csipegetni. Sehogy nem passzolt ez össze a pizzával. Ma már simán így készítünk házi pizzát. Kebabhús, kéksajt, ananász a leggyakoribb feltét.

A másik, ami hirtelen eszembe jut, az az itteni görögdinnye. Öt éve, az első finnországi utam előtt a Duna partjára mentünk strandolni a barátainkkal és vettünk az út mellett görögdinnyét. Jó nagyot. Amikor a barátaink ugratni kezdték a férjemet, hogy ilyesmi biztosan nem terem Finnországban, ő viccesen úgy reagált, hogy rosszul tudják, mert Finnország igazi dinnyetermelő nagyhatalom. Ez amolyan belső poén lett köztünk. Később, amikor megláttam a görögdinnyét a finn boltok polcain, elfogott a nevetés. A hatalmas magyar görögdinnyék helyett itt kicsi, sápadt zöld dinnyéket árulnak. Két-három kilósak, Spanyolországból hozzák, ha jól tudom. Évekig nem nyúltam hozzá, valahogy annyira furcsának tűnt nekem. Aztán tavaly nyáron, amikor a fiamat vártam, annyira kívántam a görögdinnyét, hogy kénytelen voltam megvenni azt a picit. Szerencsére kellemes csalódás volt, azóta gyakran eszem.

Köszönöm, hogy mindezt elmesélted, Franciska!

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.