Interjú egy anyával – Magyar család bioboltot álmodott a Harz-hegység lábához

Ninetta_kiemelt

Büki Ninettát a férjem családja által ismerem. Ritkán találkozunk, de gyereknevelési és életmódbeli értékrendünkben sok a hasonlóság, ezért a távolból is figyelgetjük egymást, időnként hosszú levelezésbe kezdve. A gyerektáplálásról, a németországi közétkeztetésről, és sok minden másról beszélgettünk.

Ninetta és párja, Viktor magyarok, de több éve Németországban élnek. Idén tavasszal egy helyi biobolt üzemeltetésébe vágtak bele. Két gyermeket nevelnek: Samuel 13 és fél éves, Emma pedig 5 és fél. Ők már Németországban születtek.

NinettaMilyen elveket követtek a gyermekeitek étrendjének összeállításában?

Szeretjük, ha bio illetve biodinamikus, egészséges és tápláló (hozzáadott cukrot nem tartalmazó, nem vagy csak kis mértékben feldolgozott), főként növényi eredetű ételeket fogyasztanak. Emellett figyelünk rá, hogy az étkezésekkel egyben a lelküket is tápláljuk. Igyekszünk együtt és szeretettel elkészíteni az ételeket. Nagyon fontosnak tartjuk a közös étkezéseket is, amikor a család apraja-nagyja az asztal köré gyűlik.

Miben tér el a német gasztronómia a magyartól, és ti melyiket követitek szívesebben?

Igazából egyiket sem. Mindkét kultúrának megvannak a sajátosságai, tipikus ételei. A német gasztronómia tartományonként is mutat eltéréseket, ugyanúgy persze, mint a magyar is vidékenként. Van egy-egy étel, amit szívesen fogyasztunk, de összességében mindkét gasztronómiai irányzat túl nehéz (lett) nekünk. Leginkább multikulturálisan étkezünk. A mediterrán és észak-európai konyhától kezdve a japán, kínai, thai fogásokon át, az arab, afrikai és indiai fűszervilágig, specialitásokig minden hatással van a gasztroéletünkre. Nagy híve vagyok a fúziós konyhának is.

Nálatok ki főz otthon?

Leginkább mi felnőttek. Mindketten nagyon szeretünk sütni, főzni. A bioboltunk nyitása óta a kedvesem persze vasárnapi szakács lett. A hét nagy részében én forgatom a fakanalat.

Mik a gyerekek kedvenc ételei?

Közös kedvenceik a gránátalma, a grapefruit és az áfonya. Emma nagyon szereti még a sárgarépát, Samuel a sharon gyümölcsét. A készételek közül Samuel kedvence a fűszervajban sült garnélarák baguette-tel, Emma pedig a rakott zöldséges tésztákért van oda.

18301525_328099677609670_4277907719487585650_nEgy német iskolában tanítasz. Milyen ott a közétkeztetés színvonala? Mennyire van választási lehetősége az egészségtudatosabb vagy az átlagostól eltérő étrenden levő családoknak?

A közétkeztetés nálunk az ebédet foglalja magában. A tízórait, uzsonnát a tanulók otthonról hozzák magukkal. Most, az őszi szünet után egy új beszállítóval dolgozik majd együtt az iskola, így az étel minőségéről még nincsenek információim. Ugyanúgy viszont, mint az előző cég esetében is, húsos és vegetáriánus menüből lehet majd választani.

Alkalmanként bio összetevőkből készült fogások is szerepelnek az étlapon; ezeket külön fel szokták tüntetni. A bio, vegán, illetve a speciális étrenden levő tanulók otthonról hoznak maguknak ennivalót, amit az étkezdében együtt fogyaszthatnak el a társaikkal.

18341911_328100170942954_3839855675970435379_n

Hogy jutottatok arra az elhatározásra, hogy bioboltot nyittok?

Az első gondolati mag ahhoz a marketing kiselőadáshoz köthető, amelyet a párom egy magyar biotermelői család gazdálkodásáról tartott anno a főiskolán. Ez a mag persze időközben szépen kicsírázott, és később kedvező körülmények között megvalósult egy álom.  Ez így persze egyszerűnek hangzik. Valójában rengeteg munkával, kitartással, és lemondással érte, értük ezt el. Viktor hat évvel ezelőtt mindenfajta német nyelvtudás nélkül érkezett Németországba. Azóta végig lépegetett azon a bizonyos szakmai lépcsőn, és elsajátította a biokereskedelem csínját-bínját. Mivel az első terhességem óta engem is intenzíven foglalkoztat az öko-bio vonal, a személyemben megtalálta a zsákjának a foltját. Azt, hogy az üzletet Thale-ban nyitottuk, két okra vezethető vissza. Egyrészt a Harz-hegység mindig is a gyengénk volt, gyönyörű vidék. Másrészt kelet-német tartomány lévén a biotermékek piaca itt nemrég kezdett el fejlődni.

Köszönöm a beszélgetést!

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.