Interjú egy anyával – Kücükcoban Tengeri Dalma

oliva_kiemelt

Dalma a családjával Törökországban él. Kislánya, Anna 4 éves, tehát a hozzátáplálás kezdetétől az óvodás életig már jókora török táplálkozási tapasztalattal rendelkezik. Volt miről mesélnie, és ismét egy érdekes történet rajzolódott ki előttem, ahogy annak idején az izraeli-magyar vagy a Németországban élő magyar családdal készített interjúnál is. 

Kislányod, Annus 4 éves lesz nemsokára. Milyen elveket vallasz, milyen utat követsz az étrendje összeállításánál?

Mi nem követünk semmilyen speciális étrendet. Ráadásul itt, Isztambulban, egy 15 milliós nagyvárosban az sem megoldható, hogy megbízható helyről vásároljunk zöldséget vagy gyümölcsöt. Bár a biokultúra elterjedőben van, de inkább csak úri huncutságnak, divatnak számít, és elég könnyen rákerül az árura a biocímke.

Az én vesszőparipám a cukor. Törökország egy olyan ország, ahol az érkező vendég mindennél fontosabb, a megvendégelés, a vendégjárás fontos része a kultúrának. Azt vallják, hogy az édesség, amivel megkínálják az érkezőt, megédesíti magát a beszélgetést is, tehát a fogyasztásának és elfogadásának komoly hagyományai vannak. A török édességek világát nem kell bemutatni, hiszen egy részét biztosan mindenki ismeri, ha más nem a baklavát, ami ragad a cukorsziruptól. Persze nem csak ilyen jellegű édességek találhatók itt, de ha bemegyünk az üzletbe, különösképpen a nagy muszlim ünnepek előtt, akkor kilóra kaphatók az előre kicsomagolt cukorkák és bonbonok, amivel aztán meg lehet kínálni a betérő vendéget.

Egy ilyen közegben kellett nekem napi szinten szélmalomharcot vívni, hogy ne dugdossanak cukorkát a még pici Annus kezébe, majd amikor már velünk együtt, „felnőttesen” étkezett, ne próbálják csokoládéval és egyéb édességekkel tömni. Nagyon nehéz volt, mert nem értették, miért nem akarom, hisz itt ez a természetes, a gyerekek, a kicsik is (szerintem) sok édességet fogyasztanak.

babussal2Az én egyik alapelvem az volt, hogy toljuk ki a cukorfogyasztás elkezdését addig, ameddig csak lehet, szerencsére ebben a férjem is partner volt és partner a mai napig is. Azonban alkalmazkodnom kellett a környezethez, tehát vendégségben nem vehettem el tőle a neki kiporciózott csicsogós süteményt, és a csokit sem csavarhattam ki a kezéből, hisz a többi gyerek is azt ette. Amikor csak lehetett, igyekeztem megelőzni a dolgot, de sokszor nem tudtam, mert nem értették meg az okát, és nem is tisztelték a kérésem.

A szokásokkal nem tudok szembebenni, ezt gyorsan be kellett látnom. Az egyetlen, amit tehetek, hogy itthon nem készítek cukros édességet, hanem aszaltgyümölcsöt, esetleg mézet használok az édesítéshez. Nálunk a nasi mindenféle aszalt- és szárított gyümölcs, idénygyümölcs, szerencsére a boltban sincsenek nagy édességes jelenetek. Nem mondom, hogy soha és semmilyen körülmények között nem vásárolok, de nagyon-nagyon ritkán.

Aztán ott van az érem másik oldala, amikor hazamegyünk Magyarországra látogatóba. Most akkor ne ismerkedjen meg a Túró Rudival vagy a Dunakaviccsal? Ne kóstolja meg a Maci Kávét? Hisz, ha azt vesszük, mindegyik a tiltóslistámon van! Itt önmagammal kellett kompromisszumot kötni annak érdekében, hogy be tudjam mutatni neki azt a világot is, ahonnan én jövök. Külföldön élve furcsamód felerősödnek bizonyos dolgok, és másképp gondolunk már rájuk, mint azelőtt. Pl. nekem fontos, hogy a lányom tudja, mi az a Túró Rudi.

Nem vagyok tehát a szó valódi értelmében következetes, vagyis igen, de saját játékszabályt állítottam fel: minél kevesebb cukortartalmú ételt, de ha mégis, akkor csak mértékkel és nem rendszeresen. Természetesen nem csak a cukortartalom a fontos, kerülöm az egyéb egészségtelen nasikat, üdítőitalokat is. Helyette gyümölcsturmixot készítünk, gyümölcslevet préselünk, házi chipset sütünk. A főzés során pedig igyekszem élni az ország klímája nyújtotta lehetőségekkel, és sok-sok zöldséges ételt készítek, sok friss zöldséget eszünk, és szerencsére ő is szereti ezeket.

Mekkora hatással van a török gasztronómia, hagyományok és alapanyagok a te főztödre?

Az én főztöm teljes mértékben vegyes lett, nem tudtam – és nem is akartam – ellenállni az egész évben kapható friss zöldségeknek és a friss tengeri halaknak. A férjem családja az Égei-tenger partján él, az ő étkezési szokásaikra mondanánk mi azt, hogy mediterrán. Sok húsmentes zöldséges ételt és halat fogyasztanak, és mindenhez olívaolajat használnak. A zsírban sütést nagyon ritkán alkalmazzák, inkább sütőben sütnek mindent, még a fasírtot is. A vacsora – mert itt az a főétkezés -, nem kerülhet az asztalra valamilyen saláta nélkül. A kedvencem a vékonyra szeletelt fejessaláta, lilakáposzta, zöld hagyma, rukkola és reszelt sárgarépa keveréke, mindezt sok olívaoljjal és gránátalmaszósszal meglocsolva – isteni!

A hagyományos török ételeket anyósomtól tanultam meg az első időszakban, így többségében azokat készítem, persze az internetnek hála azóta én magam is számos „új” törökös fogást vettem fel a repertoáromba. Aztán ott vannak a magyar ételek is, amelyek közül sok a család kedvencei közé került, így rendszeresen kerülnek az asztalra. A magyar ételek közül olyan is van, amibe már belevittem egy törökös csavart, és két elkészítési módot keverve főzöm meg.

Nekem nem esett nehezemre átállni a mediterrán étkezési módra, azelőtt is szerettem a sok zöldséget. Összességében azt mondhatom, hogy a törökös ételek kerültek túlsúlyba a konyhámban. De ha belegondolok, nem is csoda, hisz a disznóhús kizárásával sok étel is kiesik a listáról.

oliva

Ilyenkor döbben rá az ember, hogy milyen természetessé váltak az itteni dolgok. Most egészen komolyan el kellett gondolkodnom, hogy annak idején mi hatott furcsának. Talán az, hogy a grillezett húsos ételeikhez, a kebabok mellé előszeretettel fogyasztanak ayrant, ezt a vízzel felhígított és enyhén sózott joghurtitalt. Bár tudom, hogy manapság már odahaza is népszerű lett a sok török étteremnek köszönhetően, amikor én kiköltöztem, még nem volt annyira elterjedt, én csak hallomásból ismertem. A húst és az ayrant egész sokáig nem tudtam egymás mellett elképzelni, aztán beláttam, hogy tulajdonképpen az ízek jól kiegészítik egymást.

Furcsa volt még az is, hogy egy hosszúba nyúló éjszaka után elmennek levesezni a helyi leveseshez (ahol tényleg csak levesek kaphatók a nap 24 órájában), és megesznek egy pacallevest, amit telenyomnak jó sok fokhagymával, citromlével és erős paprikával. És akkor ne említsük az első török kávémat: nem tudtam a kezemmel mit kezdeni, mert nem szervíroznak hozzá kanalat, hisz a zaccos kávét utólag már nem túl okos dolog kevergetni. 🙂

Emlékszem, amikor elkezdtük a lányomat hozzátáplálni, a törökök fennakadtak a sütőtökön, mint az elsők között bevezetendő zöldségen odahaza, hisz itt leginkább egy agyoncukrozott édességként ismerik.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.