Nyaralási ételsztrájk? Van ilyen?

olasz_kiemelt

Egy kéthetes olaszországi nyaralásról tértünk haza tegnap. Még javában tart a kicsomagolás, de úgy érzem, le kell írnom tapasztalataimat a gyermekem más országban étkezéséről. Vajon a külföld, az idegen környezet más gyerekekre is ilyen hatással van, mint az én fiamra? 

Most kivételesen nem olyan apartmanban szálltunk meg, ahol teljes önellátásra rendezkedhettünk be. Vittünk ugyan néhány alapanyagot itthonról, és tudtuk, hogy időnként fogunk főzni is, de mivel a konyhát a ház tulajdonosával közösen használhattuk, és így azért nem akartam reggel-délben-este ott sündörögni, elég sokat éttermeztünk is. Olaszország ilyen szempontból Kánaán, a puszta közepén vagy a legkisebb, 2 utcás faluban is van étterem és kávézó, nem is akármilyen.

olasz2Ráadásul én nem fogyasztok állati eredetű ételeket, a fiúk is csak nagyon-nagyon ritkán és keveset, Olaszországban pedig a növényi étrend nagyon elterjedt. A faluban, ahol megszálltunk, mobiltérerő és internet nem volt, de vegán választék a kávézóban igen. 🙂 Mindenhol tudják, mit is takar ez a kifejezés, és van nekünk való kínálat a boltokban és a vendéglátóhelyeken. De ez csak egy mellékszál volt, inkább Artúr étkezéséről szeretnék írni.

Egy másodpercig sem gondoltam ugyanis, hogy az étteremhez szokott fiamnak gondja lesz az evéssel egy ilyen helyen. Ő alapból sem olyan, aki csak a megszokott ízeket fogadja jól, általában szívesen kipróbál újdonságokat, tőlünk is ezt látja. De nem is ismeretlen ételeket szerettünk volna vele megkóstoltatni, nem szöcskét vagy majomagyvelőt kínáltunk neki, hanem pl. pizzát. Az pedig itthon is kedvencei között van. A paradicsomról nem is beszélve, amit a nagymamánál egyenesen a konyhakertből töm a szájába, tízesével. Gondoltam hát, amíg Olaszországban pizza és paradicsom létezik, addig az én fiam éhen nem marad.

Anya tervez, gyerek végez

olasz3Igen ám, de mivel ez volt az első közös külföldi nyaralásunk, semmi tapasztalatom nem volt abban, hogy hogyan viselkedik Artúr más országban. Csupa csudajó és gyerekbarát programunk volt, de az érzés, hogy ott valami nagyon máshogy működik, felborította kicsit a lelkét, úgy láttam.

Rögtön az, hogy máshogy beszélnek az emberek, és pl. a szállás tulajdonosával sem volt közös nyelvünk. Egy ilyen dumagép gyereknek, aki mindenkivel azonnal kommunikálni akar, ez biztosan meghökkentő. Aztán ott vannak az éttermek, ahol nem tud rendelni magának, sőt, az olasz pincér bácsi még étlapot sem hozott neki, fel is volt a cseppem háborodva. 🙂 Aztán nem olyan a villa, nem olyan a tányér, nem olyan a szék, a szokások… ha meglát valamit a pultban, amit megkíván, nem tud azonnal kérni… mind-mind feszélyezte egy kicsit.

Na annyira azért mégsem, hogy ne rohangáljon az asztalok között vonatot játszva, nagyokat visítva fékezéskor. 🙂 És a nyelvi korlátok nem akadályozták meg abban sem, hogy a vonatozásba egy német kislányt is bevonjon.

A megszokott környezetből kiszakadva, még ha pozitívak is voltak a körülmények, a változás az evésén nagyon meglátszott. Az első 5 napban alig evett valamit. A reggeli zabkása bejött, utána estig alig néhány falat értelmes étel.

Görögdinnye, fagyi, limonádé

olasz1Ami viszont csúszott neki, az a dinnye, a fagyi és a limonádé. Rendkívül csípte, hogy a limonádé ott is limonádé névre hallgat… ezt tudta magának is rendelni. Bár a pizza is pizza, tehát ezen a vonalon haladva azt is ennie kellett volna.

Aztán, ahogy teljesen feloldódott a 2. hétre az idegen környezetben, mondjuk a kommunikáció terén, úgy jött meg fokozatosan az étvágya is.

Ami pedig a legfurcsább, hogy itthon allergiás tünetei vannak a görögdinnyétől, az olasz dinnyét viszont simán falta, semmi baja nem lett tőle.

Vettünk a hipermarketben piadinát, ami egy olasz lepény, olyasmi, mint a tortillalap, félbehajtva, megtöltve, átmelegítve fogyasztják. Abba töltöttem vacsorára neki egyik kedvencét, a kukoricás babot paradicsomdarabkákkal. Abból már többet evett, otthoni ízek, oké. Az utolsó napokra pedig a pizza-tészta vonalon is feloldódott, több szeletet is hajlandó volt magáévá tenni. Sőt, a gyönyörű San Marino-i látogatásunk után azt találta mondani, hogy aznap a pizza volt a legjobb. Ellenben a fagyit már nem mindig ette meg az utolsó falatig.

Mire kezdett visszaállni az otthoni szokásrend, már búcsúztunk a tengertől és az olasz konyhától. Csodás nyaralásunk volt, tele élményekkel, és egy újabb tapasztalattal: külföldön hirtelen nem éhes a gyerek.

Kíváncsi vagyok, nálatok hogy megy ez? Hasonlóan elhagyja az étvágy a kicsiket, ha messzire utaztok, vagy minden úgy megy, mint otthon?

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.