Interjú egy anyával – 3 gyerek, 2 blog, és egy mindent termő kert

Mayerné Répási Adrienn 3 gyerek anyukája. Családi teendői mellett két blogot is vezet, az egyik könyvmoly lelkét erősíti, a másik anyainterjúkkal teli érdekesség. Rendhagyó módon most én interjúvolom meg őt, és bár igyekeztem, nem tudtam elszakadni a szokásos táplálkozással kapcsolatos kérdéseimtől sem.  Continue reading

Interjú egy anyával: Magyar gyerek Jamie Oliver menzáján?

Gyöngyi Angliába ment férjhez. Egy kisvárosban, Portsmouth-ban él férjével, Lee-vel, és 4,5 éves kisfiukkal, Bennel. Az angol hozzátáplálásról, Jamie Oliver iskolai menzájáról és otthoni táplálkozási szokásaikról faggattam. Gyöngyi vegán, egy olyan országban, ahol ez már teljesen elfogadott. Válaszai alapján egy számomra ismeretlen világ rajzolódott ki. Continue reading

Interjú egy anyával: “A változást bárhol el lehet kezdeni, és minden kis lépés számít”

Adorján Évára többször is felfigyeltem több száz, illetve több ezer ember között, olyan egyéni kisugárzása van. A szombati biopiac forgatagában épp úgy megakad rajta az ember szeme, mint a 13 ezer taggal működő Facebook-csoportban. Hogy az egészséges táplálkozás, a gyereknevelés vagy a környezetvédelem volt-e az első téma, amiről elkezdtünk privátban is beszélgetni, arra már nem is emlékszem. Csak arra, hogy bármit ír vagy mond, gyakran kapom magam bólogatáson.  Continue reading

Interjú egy anyával – Magyar család bioboltot álmodott a Harz-hegység lábához

Büki Ninettát a férjem családja által ismerem. Ritkán találkozunk, de gyereknevelési és életmódbeli értékrendünkben sok a hasonlóság, ezért a távolból is figyelgetjük egymást, időnként hosszú levelezésbe kezdve. A gyerektáplálásról, a németországi közétkeztetésről, és sok minden másról beszélgettünk. Continue reading

Interjú egy anyával – Adrienn Dél-Spanyolországból

Adrienn 5 éve él egy dél-spanyolországi kis városban, Fuengirola-n. Spanyol férjét ott ismerte meg. Kislányuk, Luna 3 éves. Adrienn szerint a spanyolok borzasztóan táplálkoznak, egyáltalán nem érdekli őket az egészségük, de a külföldiek örömére nagy kínálat van bio zöldségekből, gyümölcsökből és jó minőségű alapanyagokból.  Continue reading

Interjú egy anyával – Lappföldön még a mosogatószer is áfonyaillatú

A miniinterjú sorozat önálló életre kelt. Egyrészt egyre inkább világjáró interjúsorozattá válik, eredeti szándékom ellenére, másrészt a mini jelzőt kinőtte már, hiszen nem 2-3 mondatos válaszokat kapok, hanem szerencsére hosszú történeteket és részletes beavatást. Így történt ez most is, amikor Donászi Franciskát kérdezgettem, aki 4 éve él Finnországban finn férjével. Kisfiuk, Misha 11 hónapos, ott született Lappföldön.  Continue reading

Interjú egy anyával – Kücükcoban Tengeri Dalma

Dalma a családjával Törökországban él. Kislánya, Anna 4 éves, tehát a hozzátáplálás kezdetétől az óvodás életig már jókora török táplálkozási tapasztalattal rendelkezik. Volt miről mesélnie, és ismét egy érdekes történet rajzolódott ki előttem, ahogy annak idején az izraeli-magyar vagy a Németországban élő magyar családdal készített interjúnál is.  Continue reading

Vendégpost: A példa, ha etet

Hányszor mondod a gyereknek, mit ne csináljon, miközben te ugyanazt teszed? Egyen több zöldséget, kevesebb csokit, igyon több vizet, üljön nyugton az asztalnál vacsora közben, rágja meg az ételt, mielőtt lenyeli. Ha magadra nézel, te hányszor (t)eszel másképp, mint amit elvársz a gyerektől? Continue reading

Interjú egy anyával – Lovász Vera

Vera Németországban él a 21 hónapos Brúnóval, pocakjában pedig a kistesóval. Többek között arról beszélgettünk, milyen a német hozzátáplálási módi, és hogyan egyezteti össze a magyar védőnő tanácsait a német gyermekorvos ajánlásaival… és még a kedvenc kekszreceptjét is megosztja velünk. Continue reading

Interjú egy anyával – Kicsi Vú

Farkas Viktóriát az internetes világ gasztroblogos szegleteiben Kicsi Vú néven ismerik. A kínai 5 elem konyha táplálkozásterápiás módszert mutatja be blogján keresztül, európai környezetre átültetve. Viki emellett 2 gyerek édesanyja. Beszélgetésünkben elmondja, hogyan kapcsolható össze a gyerektáplálás az 5 elem konyhával, azaz hogyan erősíthető meg a gyerekek “középső melegítője”.

Continue reading