Interjú egy anyával: “A változást bárhol el lehet kezdeni, és minden kis lépés számít”

Adorján Évára többször is felfigyeltem több száz, illetve több ezer ember között, olyan egyéni kisugárzása van. A szombati biopiac forgatagában épp úgy megakad rajta az ember szeme, mint a 13 ezer taggal működő Facebook-csoportban. Hogy az egészséges táplálkozás, a gyereknevelés vagy a környezetvédelem volt-e az első téma, amiről elkezdtünk privátban is beszélgetni, arra már nem […]

Az anyukáknak van idejük?

Veled is előfordul, hogy annyi mindent vállalsz magadra, annyi feladatod és programod van, hogy azt sem tudod, hol áll a fejed? 2 féle munka, család, barátok, háztartás vagy társadalmi munka, és már el is úsztál? Én másfél évig próbáltam nem belefulladni a feladatok tengerébe, aztán elkezdtem megoldást keresni. Egy remek feladatrendszerezőt találtam.

Egyedi adventi naptár, tele szeretettel

A karácsonyi készülődés különösen izgalmas időszak a gyerekek számára. Adventi naptár nélkül pedig nem is igazi a várakozás. De milyen legyen az adventi naptár, és milyen meglepetésekkel töltsük meg a kis zsebeket? Erről írok ma!

7+1 kisértékű ajándék Mikulásra, adventi naptárba

Ha gyerekkorom adventi időszakát felidézem, beleértve persze a Mikulás napját is, arra emlékszem, hogy anyukám (ööö, illetve a Télapó, természetesen) igyekezett változatos meglepetéseket csempészni az én és az öcsém csizmájába, vagy az adventi naptárba. A 80-as évek elején jártunk, még a rendszerváltás előtt. Más volt a boltok kínálata, így nálunk általában végül ezek kerültek a […]

9 egészséges nasi a Mikulás-csomagba

Nem szeretnéd, ha gyermeked egész decemberben, minden nap csokoládét enne? Irtózol az olcsó, rossz minőségű csokimikulásoktól? Az ünnepekkor sem szeretnél finomított cukros, egészségtelen édességeket bevezetni a gyermekednél? Íme 9 tipp, mit tehetsz a Mikulás-csomagba vagy adventi naptárba úgy, hogy az elveidet is megőrizd, és a kicsi is mérhetetlenül boldog legyen. 

Interjú egy anyával – Magyar család bioboltot álmodott a Harz-hegység lábához

Büki Ninettát a férjem családja által ismerem. Ritkán találkozunk, de gyereknevelési és életmódbeli értékrendünkben sok a hasonlóság, ezért a távolból is figyelgetjük egymást, időnként hosszú levelezésbe kezdve. A gyerektáplálásról, a németországi közétkeztetésről, és sok minden másról beszélgettünk.

Akciós ajánlatok a szivárványon túlról!

Ha még nem csordult túl nálatok otthon a cukiságfaktor, akkor ide süss! Összefogtunk mi, 9 anyavállalkozó, hogy egy rendkívüli akcióval kedveskedjünk a lányos szülőknek! 10 márka unikornisos cukiságai rendelhetőek most meg kedvezményes áron. 

Mit kell tudni az üveges bébiételekről? – Interjú

Én a Bébispenót oldalon főleg a házi készítésű ételek mellett teszem le a voksomat, de velem is előfordult, hogy a rohanósabb napokon vagy utazás közben a bolti bébiételekhez nyúltam. Megvan a létjogosultságuk, abszolút. Molnárné Végh Zsuzsanna üveges bébiétel specialistát faggattam arról, mit kell tudni a bolti kínálatról.

Nyaralási ételsztrájk? Van ilyen?

Egy kéthetes olaszországi nyaralásról tértünk haza tegnap. Még javában tart a kicsomagolás, de úgy érzem, le kell írnom tapasztalataimat a gyermekem más országban étkezéséről. Vajon a külföld, az idegen környezet más gyerekekre is ilyen hatással van, mint az én fiamra? 

Interjú egy anyával – Adrienn Dél-Spanyolországból

Adrienn 5 éve él egy dél-spanyolországi kis városban, Fuengirola-n. Spanyol férjét ott ismerte meg. Kislányuk, Luna 3 éves. Adrienn szerint a spanyolok borzasztóan táplálkoznak, egyáltalán nem érdekli őket az egészségük, de a külföldiek örömére nagy kínálat van bio zöldségekből, gyümölcsökből és jó minőségű alapanyagokból.